A március mozgalmas hónap tud lenni egy kertben, legyen az veteményes, vagy pihenőkert. Igyekszem összefoglalni, mit sikerült véghezvinnem ebben a hónapban, diszkréten elhallgatva, mit nem. A munkákat két részre osztottam, elsőnek jöjjenek azok, melyek szorosan a kertészkedéshez kapcsolódnak:
- Veteményezés. 2018-ban feljegyzéseim szerint április 08-án tudtam először veteményezni az időjárás miatt. Az idén ezt március 15-16-án kezdtem el, elvetésre került a zöldborsó, sárgarépa, hagyma (dughagyma és mag), retek, saláta, pak choi, spenót. Főképp a magaságyásokba, de a fűtetlen fóliába, vödrökbe is vetettem. Nagy részük a hónap végére ki is kelt, a répa és a magról vetett hagyma még várat magára. A salátát, retket több ütemben, kb. két hetes eltolással vetem, hogy ne egyszerre érjenek be. A borsót elvetettem egyszerre, ebből korai, illetve késői fajtát is veteményeztem.
- Palántázás. Hónap elején a palántanevelőbe is elvetettem a magokat, főleg paprika, paradicsom, került melléjük hagyma, padlizsán, okra, káposzta. Olyan növényeket igyekeztem első körben elvetni, melyeknek hosszabb a tenyészidejük, illetve nehezebben kelnek ki. A paradicsom szépen kikelt, egyedül egy sárga salátaparadicsom nem, bár felmerült bennem a kétség, hogy biztosan tettem-e magot a cserépbe. A paprika már nem volt ilyen sikeres, kb. fele kelt ki. Teljesen váratlanul nem ért, mivel több fajtának is régebbi volt a magja. Úgy tapasztaltam, a paprikamagok kb. két évig kelnek ki, paradicsommagom van olyan is, melyet 2015-ben vettem, és még mindig kikelt.
- Ágyások, komposzt. Több olyan ágyást, melyekbe később fogok ültetni, megszórtam komposzttal, ásóvillával bedolgoztam, elgereblyéztem. Ezekre rá fogom rakni talajtakarásnak a geotextilt, hogy a palánták kiültetéséig (kb. május eleje) se gazosodjanak. A komposztnak kb. felét sikerült eddig átrostálnom..
- A kerti tavat is rendbeszedtem, eltávolítottam az elszáradt növényi részeket, hálóval kiszedtem a belepotyogott leveleket, kicseréltem a szivattyút, mivel a régi kb. három év után megadta magát. Lassan kezdenek feléledni a halak is, télen nem pusztult el egy sem. Két-három éve, egy keményebb tél után, mikor kiengedett a jég a tóban, kb. ötven kisebb hal került elő hassal felfelé, azóta újra elszaporodtak.
- Metszés. Ebben a műfajban kissé tapasztalatlanul mozgok. Megmetszettem a futórózsát, sombokrokat, gyümölcsfákat. Az almafát három éve én metszem, elég egyedi formája van. Sok mesterfogást nem lehet tőlem ellesni, az biztos.
- Locsolás. Március nem volt igazán csapadékos hónap, alig esett eső. A ciszternába a tél végére összejött csapadékvízzel locsolom a kertet, a vetemény mellett a virágok, bokrok, málna, gyümölcsfák is kapnak néha vizet.
- Virágágyás. Van egy ágyásom, melyben csak virágok vannak. Ebből is eltávolítottam az elhalt növényi részeket, a talaját vékonyan komposzttal takartam. A hagymás virágok elkezdtek virágozni, főleg a tulipánok. Úgy emlékszem, régebben több krókuszt is telepítettem, ezek eltűntek, pótolni kell majd őket.
A kertben végzett munkák másik csoportja a kertépítéshez tartozik. A kertépítést magam végzem, nyilván nem olyan a kert, mint amit kertépítők csinálnak. Mondjuk egy ilyen pontosan összerakott, sokszor sablonos kertben nem érezném jól magam, a kész megoldásokból összerakott kertet nem nekem találták ki.
Jelenleg az időm és az energiám nagy részét egy kerti út készítése viszi el. Erre régóta készülök, a térköveket, szegélyeket két év alatt sikerült beszereznem. A tükröt is tavalyelőtt kezdtem el ásni, sokáig a gödörben közlekedtünk. Már látom a végét, ha minden jól megy, egy-két héten belül készen lesz. Ez a főútvonal a kertben, sokat fogjuk használni. A pályaszerkezet a várható terheléshez (én a talicskával) jelentősen túl lett méretezve, nem apróztam el. A kerti szegély betonba lett rakva, így a teljes tükör 25-30 cm. vastagságban lett kiásva. A lerakott szegélyek közé talicskával behordtam 15 m3 0/30-as zúzalékot. Ez remek móka volt, enyhe másnaposság ellen is hatásos. Mire behord az ember négy köbmétert, a macskajaj a legkisebb baja. Az ágyazat elég jól összetömörödött, sokat jártunk is rajta, valamint néha meg is ázott. Erre kerül a fektetőágyazat, melyet pontosan le kell húzni, így könnyen rakható a térkő. Mivel az út nem egyenesen, két szegély között vezet, a térköveket majd az ívekben, töréseknél méretre is kell szabnom. Jelenleg a kb. 55 m2 felét sikerült leraknom.
Az előttem álló április sem tűnik unalmasnak, rengeteg lesz a tennivaló. Ez nem baj, a szabadban töltött időt tartalmasan fogom eltölteni.