Ha az ember talál egy hírt a klímaváltozásról, általában hamar lép a következőre, gondolva, ez őt nem érinti, nem tehet semmit ellene. Néhány évtizeddel a hátam mögött tapasztalom, hogy sok dolog már nem úgy van, mint régen volt, eltekintve attól, hogy "régen minden jobb volt". Számomra egyértelmű, hogy változik a klíma, az időjárás, nem a jó irányba. Lehet-e ez ellen védekezni, egy-egy ember tud-e tenni valamit a környezetünkért?

Világmegváltó terveim már nincsenek, eddig sem lett belőlük semmi. Nézzük, hogyan mutatkozik meg a klímaváltozás egy kiskertben, mit tudunk tenni a kedvezőtlen hatások mérséklése érdekében.

Legszembetűnőbb az időjárás változása. Nem mondok újat vele, mindenhol hallani, olvasni lehet róla. A csapadék eloszlásának változása érinti leginkább a kertészeket. Ez magával vonzza a locsolás egyre inkább felmerülő szükségességét. Azt mondják, legjobb és legolcsóbb az esővízzel locsolni. Azt nehéz is elvitatni, hogy a legjobb megoldás, az olcsósága már nem biztos. Néhány, a csapadékcsatorna alá helyezett edény, hordó még valóban nem nagy beruházás, ezekkel meg lehet fogni néhány száz liter vizet, melyet elég hamar elhasználunk, szinte biztosan nem tart ki a következő esőig. Nagyobb mennyiséget ciszternába lehet gyűjteni. Ha ez nincs, és építeni akarunk egy hosszú távon is alkalmast, az már jelentősebb beruházás. Még akkor is, ha az ember maga végzi a kivitelezés jelentős részét. Továbbá számolni kell azzal is, hogyan jut el az esővíz a ciszternába, illetve onnan hogyan kerül a végső felhasználási helyére.

Mindezek ellenére hosszabb távon mindenképp megtérülő befektetés egy ilyen rendszer kiépítése, főleg, ha nem számolgatjuk, forintálisan mikor térül meg. Már falun is tapasztalható, hogy az esti órákban csökken a hálózati víz nyomása, mindenki akkor szeretne locsolni. Egy ciszternával ez a függőség is csökkenthető. Előfordulhat olyan eset is, hogy a több köbméteres ciszterna is kiürül két eső között. Eddig az elmúlt 3-4 évben egyszer fenyegetett ez a veszély, pont elutazás előtt, ezért töltöttem bele 3-4 köbméter csapvizet. Utólag derült ki, felesleges volt az aggodalmam, nemsokára esett az eső, újra megtellett a ciszterna.

 További lehetőség a termesztésbe bevont növényfajták változtatása. Nem biztos, hogy a húsz éve termesztett zöldségfélék a megváltozott környezeti feltételek között is ugyanolyan sikeresen termeszthetőek. Ezt elég nehéz elfogadni, ha nem vagyunk kísérletező kedvűek, képesek vagyunk ragaszkodni a bevált, megszokott dolgainkhoz. (A hírekben hallani, hogy pl. a málna termőterülete is egyre északabbra húzódik.) A növények más fajtákkal való helyettesítése nem annyira egyszerű. Nem kezelhető úgy, hogy akkor a mediterrán régióban termesztettek jók lesznek nálunk is, mivel a téli időjárás nem olyan, mint tőlünk délebbre. Az egynyáriak esetében könnyebb dolgunk van, érdemes olyan fajtákkal kísérletezni, melyek alapból jobban bírják a nyári száraz forróságot. Egy-két dél-balkáni utazásunk során mindig próbáltam olyan boltot, árust keresni, aki vetőmaggal is foglalkozik, és az ott termesztett növényekből vetőmagot beszerezni. Paradicsom esetében mondhatom, hogy jártam már sikerrel, jól teljesítenek, idén az uborka is bevált.

Jobban megfigyelve megdőlni látszik néhány örökérvényű igazság is, pl. hogy nincs annyi napfény, ami a paradicsomnak, paprikának sok lenne. A fóliás növényházat nyáron árnyékolom, mégis megáll a paprikák fejlődése, nehezen köt meg új virágokat. A nyári hőség csökkentével újra beindulnak a növények.

Legújabb fejlesztésem egy árnyékoló építése volt a magaságyások fölé. Ezen sokat gondolkodtam, hogyan tudnám jól, tartósan megcsinálni. Végül zártszelvény lábakra került a szerkezet. A magaságyásokba lettek leásva, de az ágyások alján lévő, vakondok ellen lerakott csibedrót miatt csak 45-50 cm. mélyre tudtam őket leásni. Önmagában egy-egy oszlop nem volt túl stabil. Majd soronként az oszlopok tetejét összefogtam 5x10 cm-es deszkákkal, melyeket az oszlopok leásása előtt kifúrt lyukakba rögzítettem, hosszú facsavarokkal. Mikor még csak az oszlopok álltak, többen megjegyezték, hogy szerintük túl magas lesz. A 3 méteres oszlopok teteje a talajszinttől pont 3 méterre volt. Bíztam magamban, és az elképzeléseimben, maradt az eredeti magassága. Nem volt egyszerű a faanyagok felszerelése, pont abban az időszakban egyedül tudtam csak megcsinálni. Szóval a hosszában a vasoszlopra fogatott deszkákra keresztben tetőlécek kerültek, majd ezekhez rögzítettem az árnyékoló hálót, így már stabil lett a szerkezet. Nehezítette a kivitelezést, hogy az ágyásokban már voltak növények, nehezen tudtam közöttük a létrákat mozgatni. Ősszel a hálót leszedem, majd következő tavasszal újra visszateszem, már jóval könnyebben, kisebb munkával. Pár hónap tapasztalat után azt látom, hogy jótékony hatással van a növényekre, sokkal kevésbé viseli meg őket az erős napsütés. A magassága is jó lett, napi két-három óra közvetlen napfényt kapnak a növények, de a déli, kora délutáni napsütéstől védve vannak.

Kísérletezem azzal is, hogy bizonyos rövidebb tenyészidejű növényeket nyár végén újra elvetek, hosszú ősz esetén még beérlelhetik termésüket. Szakirodalom ezt másodvetésnek hívja. Tavaly az augusztus végén elvetett zöldborsó is hozott termést, idén az uborkát is megpróbálom, savanyúságnak mindegy, mikor terem, nem feltétlen a primőrből kell elrakni.