Élet a kertben

Úti jegyzetek a Balkánról - 2017. negyedik rész

2019. november 30. 18:44 - pg72

A mozgalmas hétfői nap után kicsit lazább program következett. Vlora környékén található Zvernec szigete, felkerekedtünk megkeresni. Az útvonal nagyjából fejben volt, útbaigazító táblákat is hamar találtunk. Ahol az autópályán beértünk a városba, ott kellett letérni a főútról, egy ipari negyed felé. Erre hamar megtapasztaltuk, milyen az igazi albán mellékúthálózat. A több évtizedes útburkolat (mely szerintem már akkor sem volt új, mikor építették) igazi kihívást jelentett, hatalmas kátyúkkal, melyeket sokszor kikerülni sem lehetett. Némelyiken úgy mentünk át, hogy az autó eleje még nem ért ki, de már a hátulja is beleért. A környék ennek megfelelően lepusztult ipari környezet, valamikor biztosan szebb napokat látott. Benzinkút még itt is üzemelt, megálltam útbaigazítást kérni. Vásároltam egy hideg üdítőt, így még három megmaradt a teljes készletből. Pontosan nem értettem, merre kell menni, egyet határozottan jeleztek, inkább forduljunk vissza. Ezt örömmel megtettük, majd a következő bekötő útnál is. Végül találtunk egy elfogadható minőségű aszfaltos utat, ezen keresztül elértünk a kis szigethez. A szigetre gyalogosan lehet csak bemenni, egy hosszú, összetákolt fahídon keresztül. A híd éppen átépítés alatt állt, annyira jutottak vele, hogy teljesen szétszedték. Így a parttól nem túl messze lévő szigetet csak távolról sikerült megnéznünk, hátha majd egy másik alkalommal... Visszafelé a városban ebédeltünk, találtunk egy kisebb falatozót, nem pékség, inkább valami gyorsbüfé. Különféle tálakat lehetett kérni, szerencsére a pult fölött nagy képeken kinn volt a menü, könnyen ment a rendelés, bár elsőre a két adagot nem értették, csak ketten mentünk be, egy tál minimum kétszemélyes volt. A büfé előtt a járda szélére tettek néhány asztalt székekkel, közöttük közlekedtek a gyalogosok. Rövid várakozás után megérkezett az étel, egy nagy tálcán sült krumpli, sült húsdarabok, kolbász, valamint csevapcsicsa féleség, darált hús nyárson megsütve. Adtak hozzá háromféle öntetet, illetve salátát is bőven, négyen alig bírtuk megenni a két adagot, de nem kellett elcsomagolni a maradékot. Evés közben odajött egy szakadt koldus, eddig még nem találkoztunk velük. Látszott rajta, hogy mire gyűjt, nem akart tágítani, pár fémpénzt adtunk neki. Nem volt megelégedve, magyarázott, hogy többet kér. Hosszas kínos csend után mi bírtuk tovább, irodalmi albán szavak kíséretében elindult a közeli kocsmába. Délután találomra kiválasztottunk egy újabb strandot, ez is teljesen rendben volt. Horgászat, fürdés, pihenés estig, a másnapi program előtt kellett is egy kis lazulás.

Mikor az utat terveztem, a szerdai napot gondoltam a legütősebbnek, minimum három "csodával". Korán keltünk, és elindultunk a tengerparti úton dél felé. A következő tengerparti település után kezdődött a Llogara Nemzeti Park területe. Jellemzően fenyvesek között kanyargott a szerpentin meredeken a hegytető felé, a kora reggeli órában nagyon kellemes utunk volt. Képeken már láttam, mire számíthatunk a hegytetőn, a Llogara-hágón. Az út egyik kanyarulata után kilátópont következett, egy széles részre félre lehetett állni. A hegytetőről a tengerre (már a Jón-tengerre) nyílt tökéletes kilátás, a távolban összeolvadt az ég és a tenger kékje.

20179629_1713597395336284_1678826987_n.jpg

img_20170628_080514.jpg

Alattunk a hatalmas mélység, a tengerparton kisebb városkák, a hegyből kibújó folyócska torkolatánál, a hegyoldalon hosszan kanyargó szerpentinúttal nagyon ütős látványt nyújtott az első "csoda". Miután kigyönyörködtük magunkat, megkezdtük az ereszkedést a szerpentinen. Mivel az egyenes szakaszok viszonylag hosszúak, nem túl meredek, a 180 fokos visszafordítók is könnyen vehető akadályok voltak. Hol a tenger, hol a hegyoldal látszott az oldalsó ablakban, gyakran váltogatva egymást. Az út minősége teljesen rendben volt, régi időkben készült beton korlát, illetve újabb acél szalagkorlát is kísérte, szinte végig az út mellett. A szerpentint követően az út a tenger mellett vezetett tovább, a hegyoldalban, így sok tengerparti települést csak a magasból láttunk, a leágazó utakon keresztül lehetett őket megközelíteni. Ezekre a helyekre nem mentünk le, néhány településen így is áthaladtunk.

20206220_1713597402002950_1397744642_n.jpg

Borsh-ban kellett lennie egy étteremnek, mely egy vízesésre épült, ezt úgy találtuk meg, hogy a lehúzott ablakon behallatszott a vízesés zaja. Természetesen ki is volt táblázva, de ezt később vettük észre. Még kora délelőttre járt az idő, így egy kávéra tértünk be. Az étterem egy kisebb hegyoldalban épült, amelyen egy vízesés folyt le. Az asztalok a sziklafalon kialakított kis "szigeteken" kaptak helyet, különböző szinteken, mindenféle rendszer nélkül. Lépcső kötötte őket össze, a legfelső jelentősebb távolságra és szintkülönbségre volt a konyhától. Kövér pincért itt sem láttunk. A retró műanyag asztalok és a beton lépcsők mellett-fölött-alatt-között folyt, csobogott a jéghideg, kristálytiszta víz, nagyon hangulatosra sikerült. Mondjuk hosszabb idő alatt már idegesítővé válhat a sziklákon lezúduló víz robaja. A székkel vigyázni kellett, egy-egy lába könnyen mellémehetett a beton placcnak, korlát természetesen nem épült. A pincérek sem járták körbe az asztalt, mindent a lépcső felől pakoltak le.

20170628_102317.jpg

Kávézás után indultunk tovább, többször is megálltunk nézelődni út közben. Elértük Sarandát, ez az albán Riviéra (ez nem valamiféle gúnynév, tényleg nagyon szép a az ország déli tengerpartja) legnagyobb városa, ezt azonnal érzékeltük is. Át kellett mennünk a városon, a szűk utcákon rengeteg autó, busz, ember, pedig még nem is indult be a főszezon. Sokat nem láttunk a városból, nem álltunk meg, úticélunk még délebbre található. A második "csoda" Butrint, egy ókori romváros, az illír időkből (az albánok az illírektől származtatják magukat). A romváros kőből épült, szépen helyrehozták, sok benne az eredeti állapotában megmaradt épületrész is. A rengeteg kő ellenére nem egy kopár kőtenger, jelentős mennyiségű, ápolt zöldfelület is kialakításra került. (Innen sajnos nem sok fénykép készült, interneten találtakat teszek fel.) Inkább tűnt egy élő városnak, mint egy kihalt szabadtéri múzeumnak, elnyerte a család tetszését. A felfedező séta során ismerős magyar szavak ütötték meg a fülemet, összefutottunk itt a világ végén egy magyar párral. Kicsit beszélgettünk, majd megkerestük a külön utakon járó gyerekeket, a séta végén a legjobban helyrehozott épületben egy kiállítást is megtekintettünk.

Butrintot eredetileg nem a tengerparti úton keresztül terveztem megközelíteni, de térkép híján így sikerült, viszont így kimaradt volna egy program. Ha hátulról megkerülve, délről érkeztünk volna, át kellett volna kelni egy kis csatornán a helyi komppal. Érdeklődésemet maga a komp keltette fel, egy rozoga úszó valami, melyet drótkötélen mozgattak egyik partról a másikra a kb. 20-30 méter széles csatorna partjai között. Ez nem maradhatott ki, közel is volt, úgyhogy átmentünk rajta, majd visszajöttünk. Egyszerre két-három autó fért rá, folyamatosan mozgott, hamar átért a két part között, nem kellett sokat várni. Élőben még szakadtabbnak tűnt, nem csak a komp, hanem a kiszolgáló épületek, a környezet is.

img_20170628_115319.jpg

img_20170628_115613.jpg

Hogy ne egyből jöjjünk vissza, a túlparton kicsit elkalandoztunk. Már nagyon közel jártunk a görög határhoz, ez érződött azon a kis falun is, ahová találomra betértünk. Sok turista biztos nem járt arra, a főtéren alapos megfigyelés alatt voltunk. Hamar átkeltünk visszafelé is a komppal, fél szemmel már az éttermeket figyelve, bőven ebédidő volt. Mivel nyitva tartó éttermet nem találtunk, mentünk a tervekben is szereplő Ksamilba. Beérve rögtön az első utcában (túl sok nincs belőlük) kinéztünk egy éttermet, Restaurant Laguna nevet viselte. A tulaj és a felszolgálók ránézésre is görögök voltak, örültek a vendégeknek, kedves fogadtatást, kiszolgálást kaptunk. Pljeskavicát választottunk különböző formákban, az étel minősége, mennyisége, a hangulat is teljesen rendben volt. Ebéd után a terasz közepén álló, nagy méretű fagyispultot vettük célba. Két gombóc fagyit kértünk fejenként, a tulaj ezt másképp gondolta, mindegyik tölcsért megtoldotta még két-három gombóccal, alig bírtunk vele. Természetesen csak a két gombócot számolták fel, összességében sem mentünk csődbe fizetéskor.

img_20170628_152259.jpg

img_20170628_152308.jpg

A harmadik "csoda" Ksamilban a Bora-Bora beach lett volna. Ez a strand is kiérdemelte a nevét, pálmafás, fehér homokos partja van, több kisebb szigettel a vízben, melyek akár úszva is elérhetők a partról, a kis szigeteken is strandokkal, kisebb bárokkal. Sikerült a strand legszélét kifognunk, jelentős tömeggel, alig találtunk helyet. Nem ehhez szoktunk eddig, kis csalódást okozott. Béreltünk vízibiciklit, betekertünk a kis szigetek közé is, ez pozitívabbá tette a strandolást. Visszafelé nem a tengerparti úton mentünk, a hegy belsejében vezetett egy egyenesebb, időben jóval rövidebb út is. Sikerült megtalálni, néhány kilométer múlva az út szélén egy kis táblára lettem figyelmes, melyre a Kék Szem forrás (Syri i kalter) volt kiírva. Hétfőn ezt kerestük, most megtaláltuk. Nem maradhatott ki, bár már este hét óra felé járt az idő. A forráshoz egy zúzottköves út vezetett, az elején olyan büdös mocsárszaggal, majdnem visszafordultunk. Belépőt még fizettünk az út elején, a parkolóba érve örömmel állapítottuk meg, hogy a késői időpont miatt alig van látogató. Maga a forrás nagyon mélyről tör fel, még a búvároknak is csak ötven méterig sikerült lemerülni. Feltételezhetően egy görögországi tóval van összeköttetésben, a legenda szerint amit ott beledobnak a tóba, az itt kijön a forrásnál. A víz nagy erővel tör fel a mélyből, a felszínre érve a kék és zöld szín mindenféle árnyalatában pompázik, maga a forrás valóban egy nagy szemre hasonlít. A környéken mindenhol víz csobog, folyik, csordogál, emiatt a környezet is jelentősen zöld, dús növényzettel, éles ellentétben a környező kopár hegyekkel. Továbbindulva megállapítottam, hogy hétfőn pár kilométerre odébb fordultunk vissza, dehát ez így sikerült. Visszafelé újra útba esett Gjirokaster, Tepelene is, itt már csak az ismerős parkolóban álltunk meg, friss vizet tölteni. A késői időpont ellenére az árusok még kinn voltak, és még forgalmuk is akadt. Este 11 óra körül értünk vissza a szállásra, sok szép emlékkel, kalanddal gazdagodtunk ezen a napon is. Folyt.köv.

img_20170628_192133.jpg

img_20170628_193331.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eletakertben.blog.hu/api/trackback/id/tr8215317132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása