Mikor kertészkedésre adtam a fejem, első alapgondolatom volt, hogy ágyásokban fogok termeszteni. Adott volt a kialakult "gyepes" terület, ebből szakítottam ki az ágyásokat. Kijelöltem a helyüket, majd kapával leszedtem a felső gazos, gyökeres réteget. Az így kialakult terület felásásra került, majd a kezdeti évben komposzt híján nagyrészt istállótrágya lett bedolgozva. Előnye volt, hogy az ágyások közötti utak füvesek maradtak, sáros időben is normálisan lehetett közlekedni rajtuk.

Következő lépés az ágyások körbeszegélyezése volt bontott téglával. Ehhez a téglákat több helyről guberáltam össze. Szétnéztem otthon, a szomszédban, ismerősöknél, valamint a falu határában volt egy kijelölt terület, ahová építési törmeléket lehetett lerakni. Én oda nem vittem, hanem hoztam, az autó csomagtartójában, többet fordulva.

Ez a folyamat két évig tartott, második évtől már komposzttal is el tudtam látni az ágyásokat. Közben elméleti alapon egyre jobban foglalkoztatott a magaságyás gondolata. Igazából a talajjal nem volt probléma, fekete, homokos, viszonylag jól művelhető. Csigák sem voltak a kertben, egyszerűen érdekelt a téma. Miután eldőlt, hogy néhány ágyás helyére próbaképpen készítek magaságyást, következő dilemma az anyaghasználat lett. Fával szeretek dolgozni, de tartósabb megoldásban gondolkodtam, valamint a visszatérő festés sem vonzott. Anyagi megfontolásból is a zsalukőre esett a választás. Ezt sok internetes böngészés előzte meg, rengeteg lehetőség felmerült.

A leendő építmények helyén már voltak ágyások, így ezekből kiemeltem a felső 20-30 cm, már trágyázott, komposztozott talajt. A kialakult gödröt feltöltöttem gyengébb minőségű földdel, majd tiszta földdel kialakítottam a zsalukövek alatt egy vízszintes sávot. A méretet úgy alakítottam, hogy mindkét oldalról kényelmesen elérjem a közepét, ez kb. 120 cm. szélességet jelent. Hosszát a rendelkezésre álló terület határozta meg, az első ágyások esetében 2,5 méter lett. Leraktam az elegyengetett, tömörített (megtaposott) földre a zsaluköveket, szintbe és vonalba igazítottam őket. Az alsó sor alja a terepszintre került.

Macerás rész következett, a zsaluköveket földdel töltöttem fel, tömörítettem, majd kötésbe rakva újabb sor zsalukő következett. Jött a réteges feltöltés, az aljára fás szárú anyag került, kapóra jött a kivágásra ítélt csavartfűz lombkoronája. Vékony réteg föld, majd vakondháló gyanánt csibedrót következett. Ismét föld, majd egy réteg falevél. Mivel itt még az alsó sor zsalukő szintjén voltam, diófalevél került bele, az állt rendelkezésre. A felső részére föld, fűnyesedék, valamint az ágyásokból kiemelt föld lett visszatöltve.

Négy ágyás készült ezzel a módszerrel, egy év után kissé átépítésre kerültek. A pozitívumokat nem sorolom, ami miatt újragondoltam őket: a felső sor zsalukőben hamar kiszáradtak a növények. Nem akartam elveszíteni azt a helyet, melyek a zsalukő sor tetején voltak, de ez a kis terület minden oldalról betonnal volt határolva, így hamar kiszáradt. Némi gondolkodás után a felső sor zsalukövet lecseréltem, erről külön bejegyzésben fogok írni. Többévnyi tapasztalat után amit még nem így csinálnék, az a csibedrót. Az elképzelés jó volt, azonban a vékony anyag kb. öt év alatt megadja magát, az egyik ágyásba már feltúrt a vakond. Ha nagyon unatkozni fogok, kiszedem a földet, és lecserélem műanyag vakondhálóra, de ez még odébb lesz.

2019. február 16. Kellemes, koratavaszt idéző időjárás. Néhány növény már készülődik, de még nem érezni azt a nehezen körülírható, mégis jellegzetes illatot, mely a tavasz sajátja. De azért még nem ért véget a tél, ezt szem előtt kell tartani. Bármennyire is veteményeznék...

Több kép, kevesebb szöveggel:

Kankalin.

Borsófa.

Hunyor.

Ez valamilyen hagymás lesz, talán tulipán.

Ez a jóképű egy rebarbara.

Tavalyi másodvetésből áttelelt tépősaláta.

Feketeribizli.

Mogyorótermés is lesz, éppen beporzás alatt a virág.

Lucfenyő.

Végül egy hívatlan vendég (vagy őslakos?), tavaszi aggófű.

A szeder kb. öt éve tette be a lábát a kertbe. Kaptam több tövet, nem tudható, milyen fajtájukat. Elültetés után két évig egy helyben toporogtak, új vesszőt sem akartak hozni. A sor végén még maradt hely, ezért oda egy vásárolt tő került, Navaho fajta. Kb. a harmadik évben elkezdtek teremni, elég sok termést hoztak. Abban az évben termett egyéb gyümölcsöm is, így egyenes út vezetett a pálinkafőzéshez. A szedret külön szedtem le, lett belőle 14-16 liter cefre. Ismerőssel főzettem ki, aki azt javasolta, ne keverjük a többihez, kifőzi külön. Így lett szeder pálinkám, kb. 0,6 deciliter. Akárhogy is próbáltam beosztani, egyszerre elfogyott... Többet nem lesz cefrézés szederből.

Már akkor is azt tapasztaltam, hogy az erős napsütés hatására összeégtek a szemek. A Navaho teljesen pozitív csalódás volt, korábban beérett, így ez a veszély nem fenyegette. A termése is finom, nyersen fogyasztva vagy lekvárnak eltéve is tökéletes.Az ismeretlen fajtáról is kiderült, hogy kétféle, az egyik hasonlít a vásárolthoz, a másik nem az igazi, annak égett meg szinte teljesen a termése. Próbáltam hálóval árnyékolni, de nem volt tökéletes a kivitelezés, nem sokat segített rajta ez sem.

Mivel a Navaho is hoz évente egy-két új tövet, a régit elkezdtem erre lecserélni, talán jövőre az összeset sikerül kiváltanom.

Idén február közepén értem el odáig, hogy a nyáron megemberesedett bokrokat visszametsszem. A szakirodalom szerint ezt nyáron - ősszel kellett volna megtenni. Amiért nem most kellett volna: már megjelentek rajta az új rügyek. Mivel akár több méteres oldalhajtásokat is tud növeszteni, melyeket vissza kell vágni, könnyen sérülnek a rügyek, a rángatás nem tesz jót nekik.

Az egyik végéről elkezdtem, a hosszú oldalhajtásokat visszavágtam 50-70 cm.-re, a letermett vesszőket tőből kivágtam. A lemetszett ágakat mindjárt metszőollóval össze is aprítottam, ennek a nyesedéknek később helye lesz. A kezdetleges támrendszer cseréje is tervben volt, de a beindult hajtások miatt ezt őszre halasztottam. Megfeszítettem a meglazult drótokat, melyekhez igyekeztem hozzákötözni a vesszőket.

Végezetül átültettem a Navaho szeder új hajtását a régi tövek helyére, kigazoltam az ágyást, melyet a fűnyírás beindulása után fűnyesedékkel fogok mulcsozni.

         A címben szereplő ágyásokat 2017. őszén ültettem be eperpalántával. Korábban is termesztettem epret, több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebbel. Néhány éve magaságyásokban kertészkedem, az epret is így termesztem. Volt már hagymaközéültetős, szalmávalmulcsozott, fünyesedékkeltakart stb... A palántákat nagyrészt kaptam, majd szaporítottam, ezzel nem volt baj, nélkülem is szaporodott. Három éve kaptam olyan palántákat, melyeknek a termése messze finomabb volt az előzőeknél. Fajtája ismeretlen, az sem tudta megmondani, akitől kaptam. Következő évre már lett annyi szaporulat, hogy két ágyást be tudtam ültetni vele. Kísérletképpen az első ágyást filc anyagú geotextillel takartam, majd ebbe ültettem a palántákat. Ültetés előtt komposztot is kaptak. A másik ágyás talaja fekete fóliával lett takarva. Maga az ültetés a filces ágyásba macerásabb volt, a fóliát sokkal könnyebb volt kivágni. Kereszt alakú bemetszéseket csináltam, majd négyfelé kihajtottam az anyagot, úgy ástam az ültetőgödröt. A kiemelt földet műanyag tálcára tettem (csak hogy ne legyen a filc meg a fólia földes), egy része visszakerült a palánta mellé. A palántákat kétféle módon állítottam elő: a fóliásba az indákon nevelteket ástam ki a földből, a másik ágyásba: a töveken növő hajtásokat cserepekbe nyomtam, rajtahagyva az indákat, így erősödtek meg. Ültetés előtt elvágtam az indákat, majd a cserépből kiszedtem a jól begyökeresedett palántákat. Kb. négy-öt hónapot voltak a cserépben. Sokkal biztatóbban néztek ki, mint a földben fejlődő társaik. Mindkét ágyásban voltak már lakók, melyeket sajnáltam volna kiszedni, így lett az egyik ágyás sarkában metélőhagyma, a másikban két tő kakukkfű. Már az első évben - tavaly - várakozásomat felülmúló termést produkált mindkét ágyás, mind minőségileg, mind mennyiségileg. A geotextíliás ágyás kicsit jobban termett, nem tudom, hogy a takarás, vagy az eltérő palántanevelés miatt.

Nem a legjobb a kép, a filccel takart ágyás látható a háttérben (2018.05.22.)

Volt olyan epertő, melyen kb. húsz szem eper is termett, nem kis méretűek. Lett belőlük eperkrémleves, eperlekvár, fagyasztott eper. De legfőképp frissen elfogyott, a takarás miatt mosatlanul is lehetett enni.

Idén tavasszal (ezt megelőlegeztem), pontosabban a télen így néztek ki az ágyások:

Ősszel, tél elején kb. száz új palántát átültettem másik ágyásba, de még sokkal többet is tudtam volna szedni róluk. A palánták egy kis részét cserépbe tettem ősszel, a többi lógott le az ágyás oldalán.

Az ágyásokat rendbe szedtem, levágtam, mikor untam, letéptem a hajtásokat, elszáradt leveleket, néhány új tövet hagytam csak meg a régiek mellett. A filcbe belenőtt jó néhány új hajtás, ezek egy részét szintén meghagytam. A fóliás ágyásban kicsit jobban néztek ki a tövek, lehet, hogy hamarabb felmelegedett a talaj, vagy kevésbé volt hideg a tél folyamán. Még nem tudom eldönteni, melyik takarás sikerült jobban, hamarosan kiderül.

A karbantartás után:

A blogban azt szeretném bemutatni, hogyan kezdtem el kertészkedni, milyen módszerekkel dolgozom, jelenleg hol tartok. Nem tudom, és nem is akarom azt mondani, hogy valamit pont így kell csinálni. Csekély ismereteim nem tudományos alapon nyugszanak, sokat, sokfelé olvastam, tanultam, tapasztaltam. Nem alapelvekkel kezdem, az elveket túl rugalmatlannak tartom, hiszen a környezeti feltételek változnak, tudásunk gyarapszik, főleg a kudarcok által olyan tapasztalatokkal gazdagszunk, melyek másképp gondolkodásra késztetnek.

Szóval egy felsorolás:

- Ágyások. Első nekifutásra a füves területből alakítottam ki, az ágyások között az utak maradtak füvesek. Ezek később tovább alakultak, majd lesz róla külön bejegyzés.

- Növénytársítás. Egy-egy ágyásba többféle növény kerül, valamint fűszernövény, virág is.

- Komposzt. Mára minden évben nagyobb mennyiségű komposztot tudok előállítani, mely elegendő a kert tápanyag utánpótlására.

- Locsolás. Összegyűjtött, "szobahőmérsékletű" esővízzel.

- Permetezés. Az nincs.

- Talajtakarás. Többféleképpen próbáltam, kezd alakulni.

- Növények. Palántákat magamnak nevelek, sokféle magból. A magokat, pl. paradicsom, mindig beszerzem újra, nem fogok a termésből, mivel húszféle paradicsomom van kis helyen, vegyesen. Ez nagyrészt a többi növényre is igaz, de virágmagok fogásával próbálkozom.

- Mennyiség. A kertet hobbiból művelem, nem eladásra termelek. Inkább legyen kevesebb, de az vegyszermentes. Nem célom a legszebb, legnagyobb, stb.

- Élet a kertben. A blog címe is ez, többféleképpen is értelmezhető. Felépítésében nem különülnek el zöldségesre, pihenőkertre, gyümölcsösre, virágoskertre. Igyekeztem mindennek megtalálni a saját helyét, nem csak munka van vele, kikapcsolódásra is alkalmas.

- Gondolkodás. Nem szoktam elfogadni, ha valamire azt mondják, így kell csinálni. Mindent lehet másképpen, jobban vagy rosszabbul. Ha valami nem sikerül, átgondolom, mit ronthattam el, mit kellene máshogyan csinálni. Mondjuk ez a kertben pont egy év múlva próbálható újra.

- Idő. Azt még nem tudom, mennyi idő lenne, ha csak a növénytermesztéssel, fűnyírással kellene foglalkoznom, mivel folyamatosan újabb ötleteim támadnak. A korábban tévénézésre fordított idő pont megteszi.

- Bánat és öröm. Ha valami nem sikerül, pl. kipusztul egy növény, el kell engedni. Olyan növényeket igyekszem termeszteni (nem csak a megszokottakat), melyek bírják a helyi mikroklímát. Ez egy adott növényről hamar kiderül. Örömöt sok kis dolog is tud adni, jóleső dolog sétálni egyet a kertben, melyben szinte mindent sajátkezűleg készítettem, neveltem.

- Mit szólnak a szomszédok? Nem releváns.

- És végül pénz. Ezt sosem számoltam, jobb a békesség. A sok elképzelés közül azt valósítottam meg, melyre lehetőségem adódott. Évente egy-két nagyobb fejlesztés fér bele, az elmúlt hét év alatt többmindent sikerült véghezvinni. Senki nem sürget. A bevételi oldalt sem számszerűsítem, elég nehéz lenne.

Végezetül egy 2012-es kép:

 Gyermekkoromban nem lelkesedtem túlzottan a kerti munkákért. Csinálni kellett. A 80-as éveket írtuk. A kisváros szélén lévő szülői ház mögött volt veteményes, öt hosszú sor szőlő. A kert végében a focipálya volt, kacsozás közben elég demoralizáló volt hallgatni az átszűrődő zajokat. Akkor még nem stadionnak hívták, a környékbeli gyerekek szabadon be tudtak menni, vagy a kerítésen át. Igazán csak akkor zavart el a gondnok, ha a salakos futópályán bicikliztünk, vagy felmásztunk az eredményjelzőre.

A szőlősor sosem akart véget érni, egy sornyi munkavégzés volt az egyezség tárgya. A veteményes kapálása, gazolása sem tűnt túl izgalmasnak. Természetes volt, ha a vajaskenyérhez paprika vagy paradicsom kellett, szedtünk a kertből. Gyümölcsöt szintén, érés előtt már nem lett permetezve, a fáról ettük, nem műanyag csomagolásból.

1998-ban költöztünk be a kisvároshoz közeli faluban vásárolt családi házunkba, melyhez 1800 m2 telek tartozik. A telek mindössze 17 méter széles, cserébe jó hosszú, ÉK-DNY tájolású. A dzsungel szó pontosan jellemzi a kezdeti állapotokat, a 70-es években a ház nem lett befejezve, előttünk nem volt lakója. A telek végében volt öt rövid sor szőlő, valamint egy kis veteményes, melyet az egyik szomszéd művelt. Következő évben a szőlőt már mi szüreteltük le, kis mennyisége miatt hozzácsaptuk édesapám nagyobb mennyiségű terméséhez, hogy majd bor lesz belőle. A fokolás után derült ki, hogy ez a néhány zsák két fokkal lejjebb vitte az egész anyag cukorfokát. "Gyerek, ezt a szőlőt többet ide nem hozod", így el is dőlt a sorsa, eltüzeltük a tőkéket, oszlopokat. Legalább ennyi hasznot hoztak.

Valamikor 1997 telén.

A telek kitakarítása után a veteményest megtartottuk, a szőlő helyén is próbáltunk termelni. Szántás, trágyázás disznótrágyával, palántázás, magvetés, kapálás, kapálás, tolikapálás, permetezés. Mint a környező kertekben mindenhol. Egy-két év után úgy gondoltam, ezt csinálják a többiek, én munka mellett nem szeretném. Nem adott annyi sikerélményt, hogy folytassuk. Felszántattuk az egészet, szépen elgereblyéztem, majd a kinövő ősgyepet fűnyíróval gondoztam. Elég ferde szemmel néztek rám, ilyet nem lehet a földdel csinálni. Már akkor sem érdekelt, mit gondolnak róla.

A kialakult zöldfelületbe (gyepnek nem nevezném) több gyümölcsfa is elültetésre került, egy-kettő még a mai napig is él. Került bele 15-20 tőke csemegeszőlő, mogyoróbokrok, málna, a telek végébe 90 darab fenyőfa. A kert művelése nagyjából kimerült a fűnyírásban, permetezni sosem szerettem, ami túlélt, maradt.

2004-ben.

2011-ben éreztem rá késztetést, hogy a kerttel kezdjek valamit. Kezembe került Az élet kertje című könyv, az első ismereteimet abból szereztem. Akkor még nem használtunk minden nap internetet, a könyvtárból kezdtem el kölcsönözni könyveket. Gyakorlatban 2012-ben kezdődött meg a kert kialakítása. Az első biztos pont az volt, hogy permetezni tuti nem fogok, így terelődött a dolog a biokertészkedés felé.