Gyermekkoromban nem lelkesedtem túlzottan a kerti munkákért. Csinálni kellett. A 80-as éveket írtuk. A kisváros szélén lévő szülői ház mögött volt veteményes, öt hosszú sor szőlő. A kert végében a focipálya volt, kacsozás közben elég demoralizáló volt hallgatni az átszűrődő zajokat. Akkor még nem stadionnak hívták, a környékbeli gyerekek szabadon be tudtak menni, vagy a kerítésen át. Igazán csak akkor zavart el a gondnok, ha a salakos futópályán bicikliztünk, vagy felmásztunk az eredményjelzőre.

A szőlősor sosem akart véget érni, egy sornyi munkavégzés volt az egyezség tárgya. A veteményes kapálása, gazolása sem tűnt túl izgalmasnak. Természetes volt, ha a vajaskenyérhez paprika vagy paradicsom kellett, szedtünk a kertből. Gyümölcsöt szintén, érés előtt már nem lett permetezve, a fáról ettük, nem műanyag csomagolásból.

1998-ban költöztünk be a kisvároshoz közeli faluban vásárolt családi házunkba, melyhez 1800 m2 telek tartozik. A telek mindössze 17 méter széles, cserébe jó hosszú, ÉK-DNY tájolású. A dzsungel szó pontosan jellemzi a kezdeti állapotokat, a 70-es években a ház nem lett befejezve, előttünk nem volt lakója. A telek végében volt öt rövid sor szőlő, valamint egy kis veteményes, melyet az egyik szomszéd művelt. Következő évben a szőlőt már mi szüreteltük le, kis mennyisége miatt hozzácsaptuk édesapám nagyobb mennyiségű terméséhez, hogy majd bor lesz belőle. A fokolás után derült ki, hogy ez a néhány zsák két fokkal lejjebb vitte az egész anyag cukorfokát. "Gyerek, ezt a szőlőt többet ide nem hozod", így el is dőlt a sorsa, eltüzeltük a tőkéket, oszlopokat. Legalább ennyi hasznot hoztak.

Valamikor 1997 telén.

A telek kitakarítása után a veteményest megtartottuk, a szőlő helyén is próbáltunk termelni. Szántás, trágyázás disznótrágyával, palántázás, magvetés, kapálás, kapálás, tolikapálás, permetezés. Mint a környező kertekben mindenhol. Egy-két év után úgy gondoltam, ezt csinálják a többiek, én munka mellett nem szeretném. Nem adott annyi sikerélményt, hogy folytassuk. Felszántattuk az egészet, szépen elgereblyéztem, majd a kinövő ősgyepet fűnyíróval gondoztam. Elég ferde szemmel néztek rám, ilyet nem lehet a földdel csinálni. Már akkor sem érdekelt, mit gondolnak róla.

A kialakult zöldfelületbe (gyepnek nem nevezném) több gyümölcsfa is elültetésre került, egy-kettő még a mai napig is él. Került bele 15-20 tőke csemegeszőlő, mogyoróbokrok, málna, a telek végébe 90 darab fenyőfa. A kert művelése nagyjából kimerült a fűnyírásban, permetezni sosem szerettem, ami túlélt, maradt.

2004-ben.

2011-ben éreztem rá késztetést, hogy a kerttel kezdjek valamit. Kezembe került Az élet kertje című könyv, az első ismereteimet abból szereztem. Akkor még nem használtunk minden nap internetet, a könyvtárból kezdtem el kölcsönözni könyveket. Gyakorlatban 2012-ben kezdődött meg a kert kialakítása. Az első biztos pont az volt, hogy permetezni tuti nem fogok, így terelődött a dolog a biokertészkedés felé.