Élet a kertben

Tevékeny április

2019. május 06. 21:11 - pg72

Áprilisban talán még több a tennivaló a kertben, mint márciusban. A kert kezd hasonlítani egy kertre, nem csupán üres ágyásokból, kopár növényekből áll. A szabadban márciusban elvetett magok nagy része áprilisban már kikelt. Ez nem csak a magokra igaz, hanem a gyomnövényekre is, függetlenül a soroktól, egységesen zöldülnek az ágyások.

Egyik ágyásba sárgarépa és dughagyma került, szépen ki is keltek. Ki kellett gazolnom az ágyást, mivel itt még nincs talajtakarás. Az ilyen ágyásokba mindig a répa mellé hagyma is kerül, bírják egymás társaságát. Külön talajtakarást nem kapnak, a sűrűbb sorköz miatt a megnövő sárgarépa levelek betakarják a talajt, elnyomva a gyomnövényeket. Az ágyás mérete 1,5x2,5 méter, ezt pontosan 22 percig tartott kigazolnom. Előtte - utána:

20190425_185746.jpg

20190425_192345.jpg

Szépen fejlődött a borsó is, valamint a retek, pak choi, spenót, tépősaláta, bár a saláta szabadföldben elég sokára kel ki tapasztalatom szerint. Vetettem tűzbabot is. Szinte minden nap sétálok a kertben, akkor is, ha semmit nem csinálok. Egyik nap még nyoma sem volt a babnak, másnap kb. 2 cm-es volt, a teljes sor hirtelen kikelt. Ami még nem lett tökéletes, az a magról vetett hagyma, illetve az egyik fajta répa (Berlicum, Franchi mag). Az eper is nekilódult, rengeteg virág volt - van rajta. (Spoiler: május 1-én már volt érett eper, 1 szem.)

20190422_102814.jpg

 

Az árnyékban lévő virágágyás is beindult, tulipánok után kékbe öltözött:

 

20190422_102912.jpg

20190501_192723.jpg

 

Sikerült egy elég beszédes fotót készítenem, az erős szél miatt a geotextillel takart egyik ágyáson feljött a takarás, remekül látszik, hogy nézne ki az ágyás talajtakarás nélkül (a kivágott helyekre kerülnek majd a palánták):

20190428_153145.jpg

Áprilisban már lehet élvezni az első terméseket is. Szedhető a rebarbara szára, ebből idén eddig krémleves készült, még fog is, illetve tervezem rebarbarás eperlekvár főzését is. Tavaly ősszel földbe került a maradék dughagyma is, melyet most tudtam kiszedni, nagyon finom lett. Szintén áttelelt pár ősszel elvetett tépősaláta (Franchi egyenlített a répa miatt), valamint pár fejessaláta is.

20190422_102824.jpg

A növényházban is zajlik az élet. Kikerült a fűtött palántanevelőből az első adag palánta, edzésképpen a növényházban lévő polcokra. A paradicsom miatt ismét nem kell szégyenkeznem, bár a paprika, padlizsán, szárzeller, káposzta, mángold is szépen kikelt, fejlődött. A paradicsom hónap végére már virágzott, egyes példányok elérték a 70 cm-es magasságot is. Nem azért, mert megnyúlottak, szép vastag száruk lett. (A palántadőlést meg kell néznem a lexikonban, ilyet még nem tapasztaltam.)

20190501_200055.jpg

Hónap végére már kel a második ütem palánta is, további paradicsomok mellett cukkinik, tökök, virágmagok, fűszernövények kerültek elvetésre. Az április végi meleg idő újabb beavatkozást kívánt. A palánták locsolását alulról itatással csinálom, két műanyag ládában 2-3 nap alatt sorra került az összes, palántanevelőből kitelepített palánta. A meleg időben hirtelen szinte egyszerre lett szomjas mindegyik, egy-kettő már kezdett lekonyulni is. Egyébként onnan tudható, mikor szárad a talaj, hogy milyen nehezek a cserepek. Elő kellett szednem az összes tálcámat, vettem újakat is, hogy mindent egyszerre vízzel tudjak ellátni. Mikor már ilyen nagyok a palánták, nem árt nekik egy kis plusz tápanyag is, ezt a locsolóvízben feloldott Volldüngerrel kapják meg. Eddig még nem panaszkodtak, hogy rosszul menne soruk.

20190501_200136.jpg

Kertépítés terén elkészült a sok időt elvett kerti út is, térkövestől, bevibrálással, kétszeri besöpréssel együtt. Sikerült átrostálnom az összes komposztot, ráhordtam az ágyások tetejére, majd ásóvillával bedolgoztam kissé a talaj felső rétegébe. Bőven maradt a későbbi ültetésekhez, komposzttea készítéséhez is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eletakertben.blog.hu/api/trackback/id/tr9614797108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása