Viszonylag egyszerűnek tűnik. Vizet kell adni a növényeknek, azt kész. Jobban belegondolva, a téma felvet egy csomó kérdést. Azt tudom leírni, hogyan csinálom, nem állítom, nem létezik jobb módszer. Kezdetben, mikor még csak néhány kisebb ágyásom volt, a kerti csapról hordtam locsolókannában a vizet. A szép zöld kannában, melyet kb. 15 éve vettem a falusi gazdaboltban, a mai napig használatban van. Rá van írva: "Kis kert nagy öröm, ha velem öntözöl!" A rózsáját valamelyik kutya megrágta, kicsit erőltetni kell, hogy rámenjen a csőre. Tökéletes, meg a szívemhez nőtt.

Ahogy növekedett a művelésbe bevont terület, ez a módszer kezdett fárasztó lenni. Mint a környéken többen is, áttértem a slaggal locsolásra. Tudatlan voltam, csapvízzel locsoltam. Kutam nem volt, nem is lesz. A közelben egy szomszédasszony este mindig előkapta a slagot, mely a fúrt kútban lévő szivattyúra volt csatlakoztatva, és nekiállt locsolni. Szerintem a mai napig fel tudom idézni szegény növények jajveszékelését, mikor 30 fokban megkapták felülről a jéghideg vizet.

Az ágyások kialakításával párhuzamosan megint gondolkodni kezdtem, hogyan lehetne egyszerűsíteni a locsolást, illetve utánaolvastam a témának. Az hamar átjött, hogy a hideg csapvíz, vagy kútvíz nem igazán kellemes a növényeknek, valamint az esőztető öntözést sem mindenki szereti. Következő fokozat volt a korábban beszerzett, 1 köbméteres műanyag tartályba töltött vízzel való locsolás. Feltöltése csapvízzel történt, egy-két nap alatt a hőmérséklete teljesen jó lett, valamint a klór is nagyrészt eltűnt belőle (gondolom). A tartályból még mindig csak a kannával tudtam hordani a vizet.

Eztán jött a vödrös locsolórendszer. Ihlette a csepegtető öntözés, csak takarékosabb formában kellett megoldanom. Már nem használom, de a mai napig úgy gondolom, jó ötlet volt. Minden ágyásba került egy 16-20 literes festékes vödör, beszerzési költsége nulla. Erre a vödörre három-négy tömlőt csatlakoztattam, melyet kilyukasztottam, teljes hosszában több helyen. Eleinte felmelegített tűvel, majd vékony fúróval. A végét összeégettem, hogy csak a lyukakon folyjon ki a víz. Műszakilag megoldandó probléma volt a tömlők csatlakoztatása a vödörhöz. Lelki szemeim előtt mindenféle idomok lebegtek, melyek sok pénzbe kerültek volna. Majd jött az ihlet, a vödörre a slagnál kicsit vékonyabb lyukakat fúrtam, melybe beletuszkoltam a slagdarabot, így tökéletes lett. Az ágyásba helyezett vödröt slagról feltöltöttem csapvízzel, mely a csatlakoztatott tömlőkön keresztül kifolyt, átnedvesítve az ágyás talaját. Hosszabb ágyások mindkét végére került vödör, 2-2,5 méter volt az ideális távolság, melyet 3-4 slagdarabbal meg tudtam locsolni.

A magaságyások építésekor továbbra is a csepegtető öntözésben láttam a jövőt, az volt az álmom. Minden ágyásba került egy 50 mm. átmérőjű függőleges csődarab, hátha egyszer lesz csepegtető öntözésem. Addig is maradt a vödrös módszer, immár az egyre növekvő számú magaságyásokban. Mivel a faluban nincs szennyvízcsatorna, nem túl drága a csapvíz. Aztán egy szép napon már nem a csepegtető öntözés lett az álmom. Mivel a magaságyások jelentős részét többféle növénnyel, nem sorokba rendezve ültetem be, kiépítés előtt elvetettem. A rendszer lelke egy régi, jól bevált dolog lett: ciszternát építettem.

Kemény munka volt az elkészítése. A meglévő fészer köré került, L alakban. Ehhez a fészer (korábban tyúkól) mellett közvetlen ki kellett ásnom másfél méter mély gödröt. Ez is télen készült, félő volt, hogy az egész fészer beleesik a sokáig nyitva lévő gödörbe. Szerencsére ez nem történt meg, tavasszal zsalukőből felfalazásra került a ciszterna. A térfogat növelése, valamint a födém jelentős költsége miatt nem lett zárt, a talajszint fölé emeltem kb. 70 centivel. A zsalukő belülről vízálló vakolattal lett ellátva, az élekben, sarkokban speciális hálóval megerősítve. A térfogata 10,5 köbméter, ennyi víz fér bele. A benne lévő víz mennyiségét pontosan tudom, mivel egy méretre készült vízmércéről leolvasható. A melléképület, illetve két féltető csapadékvize van belevezetve. Túlfolyója nincs, ha csapadékos időszakban sok a víz benne, szivattyúval tudom kiemelni. Tél előtt is igyekszem a benne lévő víz mennyiségét minimálisra csökkenteni. A kitermelt földből további magaságyások készültek, nem veszett kárba.

Következett a locsolóhálózat kiépítése. Ehhez KPE csövet, valamint a hozzá való műanyag idomokat használtam. Könnyen lehet vele saját kezűleg is dolgozni, nem igényel szakembert. Munkadíjat amúgy sem szeretek fizetni, amit lehet, megcsinálok magam, vagy ismerősök, barátok be tudnak segíteni. Jelentős összegek meg tudnak maradni. A megtervezett rendszerbe öt helyre került csap, a felálló KPE csőre egyszerű golyós csapot szereltem. Erről az öt csapról a művelt kert teljes területét elérem. Egy házi vízmű biztosítja a nyomást a rendszerben, szintén nem a legdrágább. Ezt csak a locsolás idején kapcsolom be, ha télen nem felejtem el vízteleníteni, mind a mai napig az első működne. A szétfagyott műanyag alkatrészt egyszer sikerült meghegesztetni, másodszori hibánál cserélni kellett a vízművet. De ez az én hibám, nem a szivattyú volt rossz. Hogy a rendszer kiépítése jól sikerült-e, onnan tudható, hogy több nap múlva is megtartja-e nyomást, melyet a szivattyún lévő mérőóra jelez. Ha véletlen valahol szivárog, az sem nagy probléma, nincs állandóan használva. Mivel télen nincs rá szükség, elég volt kb. 25 centi mélyre tennem a csöveket. A vízmű szívó ágára szintén KPE cső került, a slagot összeszívná. A cső alján talpszelep, illetve szűrő van.

A locsolás menete abból áll, hogy bedugom a konnektorba a szivattyút, majd az egyik csapra csatlakoztatok egy táguló tömlőt, 15 méterest. A tömlő végén egy locsolópisztoly van, mellyel a növények tövéhez juttatom a szükséges vízmennyiséget. Ki mennyit kíván, annyit kap. A közelmúltban beszereztem egy locsolószárat, így még könnyebbé vált az öntözés.

Miért így csinálom? Műszakilag meg tudtam volna csinálni azt is, hogy minden ágyásba felállok a KPE csővel, majd onnan elosztva a csövet, az ágyások teljes felületét átnedvesítem. Kicsit több munkával, befektetéssel elég lett volna bekapcsolni a rendszert, és tette volna a dolgát. Azonban úgy gondolom, két-három naponta a ráfordított kb. egy órás munka megéri, mivel így kapcsolatban vagyok a növényeimmel, látom, ha valami egyéb probléma adódik. Egy komplett rendszernél hajlamos lennék a könnyű végét megfogni, bekapcsolni, majd a locsolás végén lekapcsolni, közben rá sem néznék a kertre. Nem minden növénynek azonos a vízigénye, illetve nem szükséges egyszerre meglocsolni az egész kertet. Ha csak reggel egy negyed órám van, annyit locsolok meg, ami belefér, este folytatom. A lényege, hogy szobahőmérsékletű esővízzel tudok locsolni, minden növényt az igénye szerint. Nagy melegekben a ciszternában kissé megbüdösödik a víz, de ettől még használható marad. Ha úgy alakul, ketten egyszerre is tudunk locsolni, csapatépítésnek is kiváló.